Kutatásom jelenlegi fázisában a parasztház kérdésköréhez, pontosabban annak eredőjéhez nyúltam vissza, vajon miért szeretjük mégis legbelül ezeket a házakat?
Az én válaszom az építészeti arányokon, mértékletességen, vegytiszta funkcionalitáson túl az ősi értékek jól felismerhető, állandó jelenlétében rejlik.
Az ősi alatt a társadalmi osztályokba sorolódás előtti, azaz a törzsi kultúrák népeit és életét értem. Ősi emberi értéknek tartom - többek között - a természetközeli életmódot, a család szeretetét, a tisztességes munkát, a közösségért vállalt felelősséget, az egyszerűséget és az igazságot.
Ezek építészeti nyelvre való fordításakor természetes, valódi, újrahasznosítató és szépen öregedő anyagokat (fa, fém, kő, kerámia, bőr, gyapjú), hosszú élettartamú, ergo nem eldobható, hanem megjavítható tárgyakat, klasszikus, ergo nem trendi formákat, értékálló szerkezeteket, generációkon átörökíthető dekorációkat, műtárgyakat értek.
Ha ilyen elvek mentén alakítjuk ki otthonainkat, minden olyan sallang és szimbólum eltűnik, amit jelenlegi státuszunkból fakadóan kényszeresen, tudatosan vagy tudat alatt magunkra és környezetünkre erőltetünk. Feleslegessé válik rengeteg dolog, viszont felértékelődik és nagyobb hangsúlyt kap az a néhány, ami van.
Így tud kialakulni az a valódi, minimalista életmód, amely mellőzi a folyamatos fogyasztási és vásárlási kényszert, távol áll a gyorsan változó divattól, kevés, de annál értékesebb, szebb tárgyat és bútort eredményez.
Az így letisztított tér tágasabb, szellősebb lesz, képessé válik arra, hogy meditatív, gyógyító térként működjön, ahol az ember megnyugszik, kiegyensúlyozottá válik és békébe kerül.
Ezt neveztem el törzsi minimál élettérnek.